Városi Múzeum (Hamvay-kúria) - Gödöllő

látnivalók Gödöllőn



Városi Múzeum (Hamvay-kúria) - Gödöllő

Városi Múzeum Gödöllő legrégebbi épületében, a Hamvay-kúriában működik. A kúriát 1662-ben építtette az akkori földbirtokos, Hamvay Ferenc. Ő volt az első olyan birtokosa Gödöllőnek, aki udvarházat tartott fenn, s tartósan helyben is lakott. Az eredetileg földszintes kúriában élt a következő tulajdonos, Bossányi Krisztina is. Az épület mai formáját a XVIII. század közepén, I. Grassalkovich Antal idején nyerte el.

Az udvarházat ő már rangjához méltatlannak tartotta, ezért saját céljaira felépíttette a kastélyt, a kúriára pedig emeletet húzatott és vendégfogadóvá alakíttatta. Itt szállásolta el gránátos hajdúit is. Az épület fia és unokája idején is fogadó maradt, de itt működött az első gyógyszertár is, amelyet Besnyőről, a kapucinusoktól költöztetett be 1814-ben III. Grassalkovich Antal. A királyi időszakban az Erzsébet királynéról elnevezett szálloda kapott helyet az épületben, amely a társasági élet legfontosabb helyszínévé vált.

Itt működött a Kaszinó, s ekkoriban alakították ki az emeleten a nagytermet, ahol a táncestélyeket, színielőadásokat tartották. 1916-ban a szálloda megszűnt, ettől kezdve a Hamvay-kúria közművelődési célokat szolgált. 1916-tól 1930-ig a minorita rendiek gimnáziumának adott otthont. (Ebben az időszakban, 1929 és 1931 között hozták létre a földszinten a mozi helyiségeit, az emeleten pedig a mozigépész lakását.)

A gimnázium után 1933-tól 1944-ig leánypolgári, 1944 és 1947 között fiúpolgári iskola működött itt, majd 1948-tól általános iskola. Ennek keretein belül hozta létre Heltai Miklós történész-tanár két évtizedes gyűjtőmunka eredményeként 1972-ben a Helytörténeti Szobát. A főként ásatási leletekből, használati tárgyakból, régi iratokból és térképekből álló gyűjtemény a tanulók segítségével egyre bővült, s hat év alatt alkalmassá vált az intézményesítésre. Így jöhetett létre 1978-ban a már önálló Helytörténeti Gyűjtemény, amely a helytörténet, az egykori gödöllői művésztelep (1901-1920) és a város természeti környezetének bemutatását és kutatását vállalta fel.

Az intézmény fokozatosan birtokba vette a Hamvay-kúria épületét, a többi funkciót - a mozi kivételével - kiszorítva onnan. Számos időszaki kiállítás mellet 1981-ben megnyílt a Gödöllői művésztelep című állandó kiállítás, amelyet 1984 decemberében a Természeti környezetünk című követett. Az intézmény 1988 decemberében múzeumi rangot kapott.

A jelenlegi három állandó kiállítás egyikében ennek a szecesszió jegyében szerveződött művészcsoportnak képző- és iparművészeti alkotásai tekinthetőek meg. Az 1995-ben felújított Természeti környezetünk című állandó kiállítás a Gödöllői dombság állat- és növényvilágát mutatja be. Az Erzsébet királyné emlékszobában a királyné bútorai, személyes tárgyai, használati eszközei láthatóak. Az időszaki kiállító teremben pedig félévente változó tárlatokkal várják az érdeklődőket.
  • 

    Gödöllői látnivalók

    
    • Látnivalók Gödöllő közelében

    • Felszabadulási elékmű - Monor

      A II. világháborús emlékművel szemben, az út túloldalán, az emeletes lakóházak és a Városi Könyvtár épülete által...

    • Református nagytemplom - Monor

      A Kossuth L. út és a Bocskai utca sarkán emelkedik a város legrégebbi épülete, a református nagytemplom, amelynek helyén ...

    • Kossuth Lajos Általános Iskola - Monor

      A templom közelében áll a város legrégebbi iskolája, a Kossuth Lajos Általános Iskola épülete (Kossuth L. út 98.). Az 1...

    • Iskolamúzeum - Monor

      Az Kossuth Lajos Általános Iskola pedagógusai mindig fontosnak tartották a lakóhely tárgyi emlékeinek és a régi népi él...

    • Kossuth Lajos mellszobra - Monor

      A Községháza előtt áll Kossuth Lajos szobra.

      1901. június 9-én, vasárnap avatták fel – az országban hu...

    • József Attila Gimnázium - Monor

      A monori József Attila Gimnáziumot és Közgazdasági Szakközépiskolát több mint 50 éve alapították. Monor község sok ...

    • 1956-os emlékmű - Monor

      Az 1956-os forradalmi események Monoron is éreztették hatásukat.

      Többen a fővárosi megmozdulásokban és fegyver...

    • Római katolikus templom - Monor

      A Nagyboldogasszony tiszteletére felszentelt templom klasszicizáló késő barokk stílusban épült 1800 – 1806 között....

    • Strázsa-hegyi pincesor - Monor

      A Strázsa-hegyi pincesor, ahol 98, építészetileg értékes, eredeti XIX. századi állapotában megmaradt, és 132 részben á...

    • Orbán-szobor - Monor

      A Strázsa-hegy alján 1993 májusában avatták fel az egyméteres, diófából készült Orbán-szobrot (Szent Orbán a szőlőt...

    • Nepomuki Szent János szobor - Monor

      A Nagyboldogasszony római katolikus templom mellett, az utcasorba illeszkedő fülkében, vasrácsos ajtószárnyak mögött áll...

    • A II. világháború áldozatainak emlékműve - Monor

      A katolikus templom melletti Szent István téren találjuk a II. világháború áldozatainak emlékművét.

      A monori...

    • Piac - Monor

      Ha a Városi Könyvtár és az üzletház közötti kis sétálóutcán letérünk a Kossuth L. útról, előbb a VOLÁN buszpály...

    • Helytörténeti kiállítás - Monor

      A rendőrség melletti földszintes épületben (Kossuth L. u. 86/a.) az 1850-es évektől a Szentháromság Gyógyszertár műkö...

    • Régi Községháza - Monor

      A Helytörténeti Kiállítással szemben, az út túloldalán a Kossuth Lajos út és a Petőfi Sándor utca sarkán találjuk az...

    • Városi Bíróság - Monor

      A régi Községháza mellett épült fel 1908-ban Tóásó Pál műépítész tervei alapján a Városi Bíróság –1989 el...

    • Vigadó - Monor

      A Kossuth Lajos és Ady Endre utca sarkán – ifj. Nagy István fővárosi építész tervei alapján – 1909-ben épül...

    • Polgármesteri Hivatal - Monor

      A Vigadóval szemben áll a Polgármesteri Hivatal épülete, amely 1944-ben készült, és 1950-ig a Főszolgabírói Hivatal mű...

    • Evangelikus templom - Monor

      Az evangélikusok 1912-ben a péteri evangélikus egyház fiók-egyházaként önállósultak.

      Az evangélikus templom...

    • Angyalos díszkút - Monor

      A Millennium tiszteletére 2000. augusztus 20-án avatták fel az evangelikus templom előtti Luther téren látható Millenniumi ...

    • Kopjafák - Monor

      A református temetőben, a temetői színtől balra láthatók még a XIX. századból megmaradt faragott fejfák, amelyeket hely...

    • 1919-es emlékmű - Monor

      Pósa Lajos költő az 1890-es évektől Monoron élt, 1900-ban kötött házasságot Andrássy Lídia költőnővel.

      ...

    • Református kistemplom - Monor

      Monor újabb városrészében, az Újtelepen az ottani lakosok lelki életét szolgálja az 1938-ban – akkor még torony né...

    • Katolikus kistemplom - Monor

      A belvárosba vezető Ady Endre úton, a református Kistemplomtól egy utcára találjuk a Monor-telepen élő katolikusok templo...

    • Baptista templom - Monor

      A városközponttól nem messze, a Bajcsy-Zsilinszky út elején van a baptista gyülekezet 1949-ben épített temploma.
      <...

    • Strázsa-hegyi kilátó - Monor

      A Strázsa-hegyen 2002 őszén elkészült egy modern kilátó.

      A kilátóból nem csak a pincefalu és Monor, de több...

    • 1848/49-es emlékmű - Monor



      A Kossuth-szobor közelében, szintén közadakozásból, állították fel 1948-ban – a forradalom és szabads...

    • Trianoni emlékmű - Monor


      A vasútállomás melletti Gera kertben áll a trianoni emlékmű.

      A szobor id. Kampfl József monori kőfarag...

    • Baptista Imaház - Fót

      A Baptisták 1892 óta vannak jelen a településen.
      A gyülekezetet Seres Sámuel 1895-ben alapította.

      Ekkor é...

    • Evangélikus templom- Fót

      A fóti evangélikusság eredete a reformáció idejére nyúlik vissza. Az új vallási tanok (lutheri) 1526 után kezdtek terjed...

    • Fáy Présház - Fót

      Fótról köztudott, hogy a reformkori magyar kultúra megszentelt helye, a híres fóti szüreteken a magyar értelmiség színe-...

    • Károlyi Kastély - Fót

      A Budapesttől 17 km-re fekvő Fót 1808-ban került a Károlyi család birtokába. A mai kastély helyén álló egykori fö...

    • Katolikus Templom - Fót

      Fót legnevezetesebb épülete az Ybl Miklós által tervezett, 1825-55 között épült romantikus stílusú római katolikus tem...

    • Németh Kálmán Emlékház - Fót

      A Fóthoz tartozó Kisalagon található a Németh Kálmán Emlékház. A híres fafaragó művész és restaurátor házát már ...

    • Református Templom - Fót

      Az egyházközség 1554-ben alakult meg, amikor már a „kálvini irány” hívei birtokolták a mai templom ősét. A hívek el...

    • Régifót - Fót

      Fót három legszervesebb városrésze Fótújfalu, Régifót és Kisalag. Régifót képezi a város történelmi részét. A Dó...

    • Fótújfalu - Fót

      Fót három legszervesebb városrésze Fótújfalu, Régifót és Kisalag. Fótújfalu Kisalag és Régifót között helyezkedik ...

    • Kisalag - Fót

      Fót három legszervesebb városrésze Fótújfalu, Régifót és Kisalag. Helyi lakosok számára könnyen észrevehető, hogy ez...

    • Fótliget - Fót

      A város részét képezi Fótliget, Fót Déli Vállalkozási terület, illetve Sikátorpuszta. Fótliget a módosabb polgárok s...

    • Vörösmarty kunyhó - Fót

      A Fáy présház mellett áll a Vörösmarty kunyhó. A Fáy házaspár alvó helyiségéül szolgáló szobáját a család híre...

    • Vörösmarty Művelődési Ház - Fót

      A fóti lakosok összefogásával 1932-ben épült a Károlyi István által adományozott telken. A 200 fő befogadására alkalm...

    • Károlyi István Gyermekközpont - Fót

      A Károlyi család birtokaiból lett átalakítva.
      A helybéli lakosok gyakran Gyermekvárosként említik.
      Mindenféle...

    • Nagy-tó - Fót

      Legtöbben inkább Fóti-tónak nevezik. A szocializmus idején úttörő tábor működött a környékén. Régen még medencék...

    • Somlyó-hegy - Fót

      A Somlyó-hegy neve a hagyománynak köszönhetően maradt fenn, ugyanis magasságát tekintve nem hegy. Már 1952-ben védetté n...